MENÜ

SZOTE TUDAKOZÓ
 

Tantárgyi csoportok: 

Először is tisztázzuk, hogy az "egyetemi nyelv" milyen tantárgyakat különböztet meg, melyek az átlagszámításnál azonos fajsúlyúak, de különböző kreditértkűek, fontosságúak. 

Kötelező tárgyak: a hallgatónak tanulmányai során valamennyi kötelező tárgyat teljesítenie kell.  Kötelező összesen kreditszámon belül 80 %.

 

Kötelezően választható tárgyak: a Kar által meghirdetett tantárgyak közül adott kreditpont értékben választandók. A kötelező összesen kreditszámon belül 15 %.

 

Szabadon választható tárgyak: a Kar által meghirdetett tantárgyak közül szabadon választhatók, a diploma megszerzéséhez szükséges összesen kreditszámon belül maximális 5 %.

 

Kritérium követelmények: kritérium feltételt képező olyan tantárgy, vagy egyéb tanulmányi követelmény, amelyhez kredit nincs hozzárendelve, a beiratkozás, a diploma kiadás feltétele. Az orvosi karon ide tartozik a testnevelés és a nyári ápolástan gyakorlatok.

 

Az idegen nyelv kurzusokat a „C” típusú középfokú nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatók számára ajánljuk. Ez a képzés 4 féléven keresztül ingyenesen vehető igénybe és az állami vagy nemzetközi nyelvvizsgára való felkészülést kívánja biztosítani német és angol nyelvből. Kreditpont nincs rendelve a tárgyhoz, az egyes félévek aláírással zárulnak.

Szaknyelvet a „C típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkező hallgatók számára javasoljuk. A tárgy 4 féléven keresztül orvosi szaknyelvi ismereteket nyújt angol és német nyelvből a preklinikai és klinikai modulban. A kurzusok a kötelezően választható tárgyak között kerülnek meghirdetésre, tanulmányi pontértékük 2 kredit szemeszterenként, 3 fokozatú minősítéssel zárul félévenként.

 

Latin nyelv felvétele 2 féléven keresztül heti 2 órában, 2-2 kreditponttal értékelve kötelező (bár a stabadon választható tantárgycsoport része), akik középiskolában legalább 2 féléven keresztül osztályzattal értékelt módon latin nyelvet tanultak kérhetik felmentésüket.

 

Testnevelés 

 A „Testnevelés” kritériumtárgy, a hallgató 2 féléven keresztül heti 2 óra testnevelés foglalkozáson köteles részt venni. Igazolt sportköri tevékenység esetén a SZTE Sportközpont mentességet adhat. A Testneveléshez kreditpont nincs rendelve, a tárgy aláírással zárul.

 

 

 

 

 bodies_3.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • Születésnap
    2010-08-23 15:41:15

    2010. augusztus 23-án végre létrejött ez az oldal, nagyjából egy héttel a képtelennek tűnő ötlet megfogalmazódása után. Ezek után komoly munkálatokba kezdtem, nem volt nehéz dolgom, mert rengeteg leendő elsős bombázott egész évben a kérdéseivel, tudtam, miről akarok írni, de ezt érthetően, hasznos formában megfogalmazni nem is volt olyan egyszerű. Még keresek magam mellé kreatív segítőket, kockaarcokat az informatikai kérdésekhez és lelkes kritikusokat, mielőtt reklámozni kezdem az oldalt. Persze sosem lesz tökéletes, de próbálkozom, hogy a lehető legközelebb álljon hozzá. ;) 

    Remélem elérem majd vele a célom és sok kicsi gólyának lesz segítségére amit áléltem, tapasztaltam, egyenlőre az első évem során. :)


Asztali nézet